Hírek

Halo: Crossfire hírek

2010.12.14. 15:45, Avander

Egy új fejezet kerűlt fel a készülő Halo: Crossfire sorozatból. Emellett néhány információt tudhadtok meg, hogy a történet milyen is lesz.

A nem rég felkerűlt fejezet címe, egyenlőre ?. fejezet. Bár a fejezet már jópár hete elkészűlt, még csak most lett feltőltve, mivel néhány mondat javításra várt. A fejezetnek azért ez a neve, mivel az eseményei jóval előrébb jár, így még nem tudni, pontosan hanyadik rész is lesz. Ez a hatalmas előreugrás azért volt, mert az egyik éjszakai alvás elött jutot néhány gondolat az eszembe, amit jónak tartottam, így egyből le is jegyeztem a telefonomra, hogy majd a következő nap folytathassam.

?. fejezet elolvasása itt!

Hamarosan újabb fejezettel készülök el. (a véleményeket várom az üzi falon.)


Az első rész története röviden (egy rész több fejezetből áll):

A Teller bolygót Szövetségi hajók támadták meg. Bár hamar kiderül, hogy a Szövetség a bolygót valamiért nem akarja felégetni a Reachez, és más bolygókhoz hasonlóan. Sikerül leverniük hosszas  űrcsata után az UNSC rombolóit, és leeresztették a csapataikat, hogy mindenkit megöljenek,

A harc megkezdődik, és sok-sok helyen az UNSC katonákra volna szükség, viszont ezeknek a száma a Szövetséghez képest elenyésző. Ezért a bolygó kiképzőtáborában lévő SPARTAN V. osztag több féle segély kérést kap. Mivel a spartanoknak pár hete lett volna már csak hátra a kiképzés végéig, a kiképzőjük (egy veterán spartan katona) elküldi az osztagot a küldetésre. Az egyik küldetést Kurt kapja. Feladata hogy a Zöld csapatnak vigyen el egy Mesterséges Inteligenciát, és segítse őket a küldetésben. A küldetést sikerrel teljesítették, és az MI-nek köszönhetően a Szövetségi hálozatot feltörve, megtudták, hogy a Szövetség hol akar lecsapni. A csapat egyből a helyszínre igyekszik,  viszont a Szövetség hamarabb oda ér. A harc végére a Szövetségi csapatok fele elmenekül, így a csapat nem tudta meg, mégis mit akart az ellenség. A Zöld csapat visszatér támaszpontjára, míg Kurt a SPARTAN kiképző táborba, ahol meg kapja a rendes ruháját, és energia pajzsot.
Mivel a Zöld csapatnál kettő üres hely van, Kurtöt és Fredet felveszik. Egy újabb küldetést kapnak. Feladatuk hogy egy helyiségen bevárják a Szövetséget, és kiderítsék mit akarnak. Sikerül észrevétlenül megfigyelniük egy napig. Csak hogy egy nap múlva észre vették őket. Mivel jóval többen voltak, a csapatnak menekülnie kellet. Nagy nehezen visszatérnek a főhadiszállásra, és az összegyűjtött adatokat leadják. Míg az ONI más csapat adataival összevetve elemzi, addig a Zöld csapat egy újabb küldetésen vesz részt, méghozzá kint az űrben.
Az embereknek sikerül vissza vernie a Szövetségi hajókat, és a bolygó felszínén harcoló ellenségek nagyrészét is sikerült legyőzniük.

Visszatérve a főhadiszállásra, az ONI rájött, hogy mit akart az ellen, és a Zöld csapatot áthelyezi a 04. HALO-ra. Egy Alkony Pilléréhez hasonló hajóval utazik a csapat, és még jó pár katona. Egy kitérőt tesznek egy másik rendszerben, ahol még több katonát vesznek fel, köztük az egyik új tagot, Lindát.
Megérkezve a 04. HALO rendszerébe, a hajót támadás éri. Az első hullámban a hajó fedélzetére Szövetségi csapatok kerülnek, akiket sikeresen megfékeznek. A második hullámban viszont Bansheek, Seraphok és más Szövetségi hajók támadják a hajót. Longsword és Pelikán csapatszállítók segítségével megnyerik az üzközetet, és sikeresen leszálnak a 04. HALO belső peremére.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Köszi

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2010.12.14. 20:58
Avander

Köszi

2010.12.14. 20:16
DOOM

szép volt avi tesó=)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!